a tánc

Nekivágsz az éjszakának, mert a barátnőd akarja. Rossz passzban van, ez a minimum, amit megteszel érte, még ha semmi kedved sincs hozzá. Kedved? Az hagyján! Erőd sincs egy csepp se! De a visszakozás esélytelen, mit tehetsz hát? Felturbózod magad: kávé-kávé-bor-energiaital, jó lesz, elmész, rád is rád fér, táncolsz, nevettetsz, magasról teszel a körülötted lévőkre (a barátnődet leszámítva persze)! Táncolsz, fújod ki a gőzt, nemtörődöm vagy, csak a barátnőre koncentrálsz. De nem is kell igazából, mert őt már kiszemelte valaki. Arrébbsasszézol, terepet hagysz a hódolónak - nem baj, ellötyögsz egyedül is. Aztán valaki kopogtat a válladon. Hátrafordulsz... a kezét nyújtja: "szabad egy táncra?". Barátságos arc, pimasz tekintet, gátlástalan mosoly. A kar izmos, az alkat férfias. Hmmm... Önkéntelen mosoly rajzolódik az arcodra, de kell neked ez a bonyodalom? Azt kérdi, mi van egy táncban. Azt mondod, bonyolult, ne is firtassuk. Megfogod az izmos kezet - csak hogy tudd a nevem, xy vagyok, örülök, hogy megismertelek, tényleg... de nem.

Hát jó...

Lötyögés tovább, jössz-mész, sört veszel, ide-oda fordulsz - és a pimasz tekintet rendületlenül követ. Már ott tartasz, hogy hangosan röhögsz, olyan eszméletlen a mimikája. Jajajjj, megint közelít az izmos kar, megismétlődik a kérdés, újból elhangzik a tehetetlen válasz: mert ugyan mi van egy táncban? "Nem eszlek meg", aztán kacsint egyet. Naja...

És itt elvesztél. Az érvek kifulladnak, az ellenérvek olyan lehetetlenek, hogy nem tudsz vitatkozni - észre se veszed, és már táncoltok. Pörögsz-forogsz, imádod, hogy azt sem tudod, merre van a talaj, ő viszont tart erősen, irányít, királynőként kezel. Mikor kifulladsz, letámaszkodsz, nem érted a zenétől a szavait. Erre ő? Pantomimet játszik, mutogat, grimaszol, és te érted! Sőt úgy nevetsz, hogy fáj a hasad! ...

Eltelik az idő (De mikor? Az előbb még csak 11 volt!), rátok reggeledik, kitesznek a teremből. Indultok haza a barátnővel, búcsúzol a Lovagtól. Mosolyogva kérleli a számod, érvel már megint. Neked viszont végig sem kell gondolnod: életed egyik legjobb estéje volt, sosem felejted el... de nem.

Elköszöntök, felszálltok a barátnővel, hátranézel: mögötted vigyorog a Lovag. Nevetsz, mert ez elképesztő. Nevetsz, mert veszettül imponál. Minden megállóban ott a talány. Most fog leszállni! Nem, mégsem. Rá is tesz egy lapáttal, húzza az agyad, szándékosan játszik veled... Aztán a kapualjban álltok, hazaértél. És ő is ott van, pedig a másik városszélen lakik (csak kiderült!). Újból kéri a számod, de nem érvel, nem hengerel szavakkal. Csak néz. Nem pimaszul, nem éhesen. Fájón, de mosolyogva. Te pedig ugyanígy köszönsz el. Érzed, milyen felejthetetlen, mégis tudod, hogy itt a megállj. A számod titok marad, becsukod a kaput...

Sokszor visszagondolsz, mosolyogsz, beszélsz róla a barátnővel, és ennyi.

Aztán egyik este unatkozol, iszonyú régen megnyitott közösségi oldalra kattintasz, ahol százhat olvasatlan üzenet vár. Még mindig unatkozol, így pofozgatsz, törölgetsz, mikor megpillantod egy üzenet tárgyát: "Csak egy tánc volt...". Felnevetsz hangosan, mert már tudod. Tudod, hogy megtalált:

"Köszönöm...

...felejthetetlen élmény marad!:-)".
Szécsi Pál - Csak egy tánc volt...