drugs

Mindenki függ valamitől. Mindenkinek van szenvedélybetegsége, sokat mégsem tartunk orvosi esetnek. Pedig ugyanolyan függő helyzetet teremthetnek, hasonló eufóriát okozhatnak, és ugyanúgy jelentkezhetnek az elvonási tünetek... Big sokszor mondta, hogy nagyon durván függök az emberektől. Ez így is van -  az emberektől általánosan is, mert számítanak a visszajelzések, de főleg és sokkal inkább a barátoktól! Sokan könnyedén dobálóznak a "barát" szóval anélkül, hogy belegondolnának, mit is jelent pontosan. Mit is jelent számára az az ember, akit ezzel a címmel illet? Nem lehet leírni szavakkal, én mit érzek egy velük eltöltött nap után! Mindegyikőjüket más- és másként szeretem, teljesen mást adnak, és valószínűleg egészen mást nyújtok nekik én. Persze mindenkinek vannak fogyatékosságai, de ugyanígy emelkednek ki különböző területeken. Ők így kerek egészek. Őket így szeretem. Ők így a választott családom, és szabályosan szenvedek, ha hosszabb ideig nélkülöznöm kell őket. Akkor én most drogos vagyok?

"Amit a Szív adhat, csak az Ész veheti el."

rush

Körülvesznek minket a leegyszerűsített dolgok. Vagy inkább leegyszerűsítő? Szeretjük a gyorskaját, a péksütit: megvesszük, megesszük, meghalunk jól lakunk. Szeretjük a miniszoknyát, mert csak feltűrjük, és mehet is a rituálé. Könnyűszerkezetes házak, tömeggyártott cikkek. Hogy egy autóra tíz évet várni?! Dehogy, nekünk most rögtön kell. Mindegy, milyet, csak azonnal. És akkor mi is az érték? A ház leég, a kocsi lerobban, az összetákolt ruha elszakad, a miniszoknyás továbbáll, az E betűktől odaleszel.
Nem éri meg várni egy kicsit?

a tánc

Nekivágsz az éjszakának, mert a barátnőd akarja. Rossz passzban van, ez a minimum, amit megteszel érte, még ha semmi kedved sincs hozzá. Kedved? Az hagyján! Erőd sincs egy csepp se! De a visszakozás esélytelen, mit tehetsz hát? Felturbózod magad: kávé-kávé-bor-energiaital, jó lesz, elmész, rád is rád fér, táncolsz, nevettetsz, magasról teszel a körülötted lévőkre (a barátnődet leszámítva persze)! Táncolsz, fújod ki a gőzt, nemtörődöm vagy, csak a barátnőre koncentrálsz. De nem is kell igazából, mert őt már kiszemelte valaki. Arrébbsasszézol, terepet hagysz a hódolónak - nem baj, ellötyögsz egyedül is. Aztán valaki kopogtat a válladon. Hátrafordulsz... a kezét nyújtja: "szabad egy táncra?". Barátságos arc, pimasz tekintet, gátlástalan mosoly. A kar izmos, az alkat férfias. Hmmm... Önkéntelen mosoly rajzolódik az arcodra, de kell neked ez a bonyodalom? Azt kérdi, mi van egy táncban. Azt mondod, bonyolult, ne is firtassuk. Megfogod az izmos kezet - csak hogy tudd a nevem, xy vagyok, örülök, hogy megismertelek, tényleg... de nem.

Hát jó...

Lötyögés tovább, jössz-mész, sört veszel, ide-oda fordulsz - és a pimasz tekintet rendületlenül követ. Már ott tartasz, hogy hangosan röhögsz, olyan eszméletlen a mimikája. Jajajjj, megint közelít az izmos kar, megismétlődik a kérdés, újból elhangzik a tehetetlen válasz: mert ugyan mi van egy táncban? "Nem eszlek meg", aztán kacsint egyet. Naja...

És itt elvesztél. Az érvek kifulladnak, az ellenérvek olyan lehetetlenek, hogy nem tudsz vitatkozni - észre se veszed, és már táncoltok. Pörögsz-forogsz, imádod, hogy azt sem tudod, merre van a talaj, ő viszont tart erősen, irányít, királynőként kezel. Mikor kifulladsz, letámaszkodsz, nem érted a zenétől a szavait. Erre ő? Pantomimet játszik, mutogat, grimaszol, és te érted! Sőt úgy nevetsz, hogy fáj a hasad! ...

Eltelik az idő (De mikor? Az előbb még csak 11 volt!), rátok reggeledik, kitesznek a teremből. Indultok haza a barátnővel, búcsúzol a Lovagtól. Mosolyogva kérleli a számod, érvel már megint. Neked viszont végig sem kell gondolnod: életed egyik legjobb estéje volt, sosem felejted el... de nem.

Elköszöntök, felszálltok a barátnővel, hátranézel: mögötted vigyorog a Lovag. Nevetsz, mert ez elképesztő. Nevetsz, mert veszettül imponál. Minden megállóban ott a talány. Most fog leszállni! Nem, mégsem. Rá is tesz egy lapáttal, húzza az agyad, szándékosan játszik veled... Aztán a kapualjban álltok, hazaértél. És ő is ott van, pedig a másik városszélen lakik (csak kiderült!). Újból kéri a számod, de nem érvel, nem hengerel szavakkal. Csak néz. Nem pimaszul, nem éhesen. Fájón, de mosolyogva. Te pedig ugyanígy köszönsz el. Érzed, milyen felejthetetlen, mégis tudod, hogy itt a megállj. A számod titok marad, becsukod a kaput...

Sokszor visszagondolsz, mosolyogsz, beszélsz róla a barátnővel, és ennyi.

Aztán egyik este unatkozol, iszonyú régen megnyitott közösségi oldalra kattintasz, ahol százhat olvasatlan üzenet vár. Még mindig unatkozol, így pofozgatsz, törölgetsz, mikor megpillantod egy üzenet tárgyát: "Csak egy tánc volt...". Felnevetsz hangosan, mert már tudod. Tudod, hogy megtalált:

"Köszönöm...

...felejthetetlen élmény marad!:-)".
Szécsi Pál - Csak egy tánc volt...

párhuzam

>> ... a tulajdon Lelkiismeretem, Értelmem ragadtatta magát árulásra, és vádolt meg, hogy ellenállnom bűn. Majdhogynem túlkiabálták az Érzelmet, pedig az is vadul követelőzött: "Ó, ne kéresd már magad! ... Gondold csak el, milyen nyomorult lesz! ... Békítsd meg, mentsd meg, szeresd: mondd neki, hogy szereted, és az övé leszel. Ugyan ki törődik teveled? Kinek nem mindegy, mit csinálsz?"

De rendületlen érkezett a válasz: "Nekem nem mindegy. ... Megtartom az ember által szentesített isteni törvényt. Ragaszkodom az elvekhez, melyeket akkor fogadtam el, amikor még épeszű voltam, nem őrültem meg - most itt tartok. A törvényeknek, az elveknek nem a kísértésmentes időkben látjuk hasznát; az ilyen pillanatokban kellenek, mikor test és lélek lázad szigoruk ellen." <<

szükséges rossz

Mindenki fájdalommentes életre vágyik, de arra senki sem gondol, hogy a fájdalomnak oka van. Önmagunknak jelzésértékű. Jelzi, hol vannak a határaink, mitől kell legközelebb óvakodnunk, miért kell többet küzdenünk. Megsúg, figyelmeztet, útba igazít. Mert senki sem lehet szuperhős.

gettó

Filmes sztereotípiákkal élve: minden bandában megvannak az általános szerepek, így a tagok között szétosztódnak az egyes jelzők, mint a balhés-bajkeverő, az okoskodó, ámbár nem okos, a csendes-értelmes, a szelíd-békítő és így tovább. Utam a nyóckerbe és vissza hetente többször megismétlődik, szóval néhányszor sikerül belecsöppennem egy-egy ilyen tipikus banda életébe - még ha csak pár perc erejéig is. Sokan, mikor meghallják, hogy hol is van az albérletem, meghökkennek, hogy nem félek-e sötétedés után - kizsebelnek, felnégyelnek, megesznek vacsorára, jézusss(!) -, mire én még jobban meghökkenek, mint ők...

Mert minél közelebb élsz a nyomorhoz és a benne élőkhöz, annál kevésbé vagy célpont. Ha vállalod ugyanazokat a körülményeket, ellenség nem lehetsz. Sorstárs annál inkább. Na meg amíg a bandákból nem a balhésoknak jössz be, hanem a csendes-értelmeseknek, addig pláne bajod nem eshet.

eklektika

Ötvenes cigánybáró, fején barna bőrkalappal, kezében szivarral, arcán fontos, komoly kifejezéssel, ééés... most figyelj!

...flitteres mackófelsőben.