vasárnap, június 17

szándékosan naiv

Szokták volt mondani: a felsőoktatás az életre készít fel. Persze-persze, bólogattam mindig, aztán legyintettem egyet. Amíg nem tapasztalom a saját bőrömön, nem hiszem el. De hát mindennek eljön az ideje előbb-utóbb, ugyebár. Szeretném hinni, hogy a nagybetűs élet nem erről szól. Szeretném hinni, hogy attól még, hogy nem kacsintok vissza a főnökre, nem fog kicsinálni. Hogy kisminkelve, csinos ruhában is jól kijöhetek a női feletteseimmel. Hinni akarom, hogy rövidebb nyelvvel is juthatok előrébb és feljebb. Vagy tényleg minden a színjátszásról, a protekciószerzésről és a seggnyalásról szól? Kiábrándító, azt kell mondanom.