absztrakt

Most viccet írok le, mert nem szoktam.

Mit csinálsz, ha egy sivatagban vagy, veled szemben egy oroszlán, zsebedbe varrva egy alma?

Vársz türelmesen - mert a türelem rózsát terem. Megfogod, a tüskéivel kivágod az almát a zsebedből, majd eldobod - mert az alma nem esik messze a fájától. Felmászol a fára, így lóvá teszed az oroszlánt, és kilovagolsz a sivatagból...

...and the winner is...

Csak úgy, mer' mér' ne, játszom, majd nyerek egy könyvet, és miközben ezt megtudom, a mostanábani kedvenc zeném megy a rádióban. Ki volt az az életunt, aki becsmérelte péntek tizenhármat?!

pofonok

A szakítás nem akkor a legfájdalmasabb, amikor kimondjátok - ez csak az első fázis. Rossz és fáj, persze, de ekkor még megvan az esély rá, hogy helyrehozzátok, mert talán hülyeséget csináltatok, és mégis van jövőtök. A meglévő lehetőség enyhíti az érzést. A második akkor jön el, amikor ez az esély szertefoszlani látszik: amikor az első jeleket észleled arról, hogy ő kezd elengedni. Rájössz, hogy tovább akar lépni, és ki akar törölni az életéből. Ekkor tudatosul benned, hogy szépen lassan visszafordíthatatlanná válik minden. A harmadik fázis, amikor szembetalálkozol vele és az új szerelmével, ez után már csak hab a tortán. Az utolsó pofon önmagadnak.

vakság

Adott egy lány és egy fiú. A lány alapvetően humán beállítottságú, számára barátok és szerelem a legfontosabbak. Szinte csak komoly kapcsolatai voltak, a szingliséget távolról sem tapasztalta még. Tanuló évei vége felé jár, jövőképe bizonytalan. Reménytelenül szétszórt, lobbanékony, folyton változtat, épp ezért megbízhatatlan. A fiú a számok embere, a kiszámíthatóságot keresi, folyton racionalizál, az esze vezeti. Tele van ambíciókkal, munkájában folyton előrébb és feljebb igyekszik jutni, sikerrel. Az érzéseiről nagyon nehezen beszél, azokat olyannyira palástolja, hogy néha azt hiheti az ember, nincsenek is neki. Pedig vannak, ő mégsem beszél. A lányokat többnyire egy éjszakára használja, bízni és ellazulni nagyon nehezen képes.

Na most a sors úgy hozza, hogy ők ketten egymásba botlanak. Eleinte pusztán barátként találkozgatnak, majd a találkozásokból randik lesznek. A lány röviddel szakítás után áll, így jól esik neki, hogy van kivel jönni-menni, a napot átbeszélni. Sokat tanul a fiútól, aki szintén élvezi a lány társaságát, érdekesnek és tehetségesnek találja őt. Aztán telnek a hetek... A lány kezdi érezni a hibákat: "korán jött ez, nem jó így". Egy új kapcsolathoz energia kellene, pláne egy ennyire különböző emberrel, neki pedig nincs elég. "Talán most jött el a szingliség ideje". Mindeközben a fiú azt gondolja: "elég volt a futókalandokból, itt ez a lány, nagyon tetszik". Kezd megnyílni, bízni, kimond ritkán kimondott érzéseket, beszél önmagáról. Igyekszik türelmes lenni, de idővel többet vár a találkozóknál, komolyan terveket sző.

Aztán történik egy apróság, ami kisebb konfliktushoz vezet. A fiú bocsánatot kér, a lány nem haragszik. Mégis... világossá válik a lány számára, mennyire mások ők ketten. Felkerül az i-re a pont: legyen vége. Azt hiszi, egy kínos beszélgetés után mindenki megy tovább a maga útján, talán még tartják a kapcsolatot... De a kínos beszélgetés után felnyílik a szeme: a fiú beleszeretett. Csalódást és fájdalmat okoz, mert nem vette észre, mi zajlik a másikban. Mert kutyaharapást nem szabad szőrével.

vád

Hogy miért nem szól korábban az ember, ha érzi, hogy neki valami nem jó? Mert még nem körvonalazódtak az érzései. Nem minden fekete vagy fehér. Nem mindig tudni biztosan, akarjuk-e vagy sem. Nem véletlenül vált közhellyé az i és a pont esete.

sínen

A kiváltság mindig magában hordozza a felelősség terhét is. Abból adódóan, hogy a csoportban én vagyok a legidősebb, alapvetően vannak elvárások velem szemben, amelyeknek úgy akarok megfelelni, hogy közben egy többé-kevésbé éretlen és felelőtlen csapatba is tartozom. Ne lógjak ki innen, de ne is romboljak le semmit amott. Avagy építgessem a jövőmet úgy, hogy közben ne játsszam se a tyúkanyót, se a törtetőt. Így egyensúlyozgatok mostanság. (A dolog persze nem ilyen tudatos, csak megint nevén nevezek mindent, ugyebár.) Ebben a helyzetben minden eredmény, amit az egyensúly megtartásával érek el, sikernek számít. Senki sem tudja a csapatból, én hogy élem meg ezt, így ezek az apróságok a saját kis diadalaim maradnak. A gyöngyszemek... mondtam már?

miért?

Ha fáj látni, ne nézz oda! - mondják a bölcsek. De ami taszít, egyben vonz is - mondják az esendők.

utólag okos

Veszekedés hevében hirtelen csók, hirtelen csókból heves szeretkezés... Hányszor lehetett volna! És hányszor szólt közbe a dac!

ihlet

Jó érzés úgy hazafelé tartani - sötétben, buszon ülve, mosolyogva és bámulva a semmibe -, hogy érzem egy új bejegyzését érlelődését. Amikor a napot összegezve tudom, hogy ma sem keltem fel hiába. Csak visszagondolok, és formálódnak a mondatok, én meg nem győzöm lejegyezni a címszavakat, hogy ugyanúgy emlékezzek rá, mikor hazaérek, és gép elé ülök... Jó dolog a blogolás. Az ember teljesen átformálódik: sokkal tudatosabban, intenzívebben éli át a jelentéktelennek tűnő dolgokat is. Mert ahogy az ember szavakba önti a történteket, egyúttal fel is fogja ésszel. Tényleg megéli az életet, nemcsak sodródik. És ez jó.