A kiváltság mindig magában hordozza a felelősség terhét is. Abból adódóan, hogy a csoportban én vagyok a legidősebb, alapvetően vannak elvárások velem szemben, amelyeknek úgy akarok megfelelni, hogy közben egy többé-kevésbé éretlen és felelőtlen csapatba is tartozom. Ne lógjak ki innen, de ne is romboljak le semmit amott. Avagy építgessem a jövőmet úgy, hogy közben ne játsszam se a tyúkanyót, se a törtetőt. Így egyensúlyozgatok mostanság. (A dolog persze nem ilyen tudatos, csak megint nevén nevezek mindent, ugyebár.) Ebben a helyzetben minden eredmény, amit az egyensúly megtartásával érek el, sikernek számít. Senki sem tudja a csapatból, én hogy élem meg ezt, így ezek az apróságok a saját kis diadalaim maradnak. A gyöngyszemek... mondtam már?
