Nem is olyan rég történt az eset, mikor is én vágytam egyedüllétre. Persze jól esett, felfrissültem ilyesmi, mégis azt éreztem, hogy mindenki hülyének nézett. Mindenki, de főleg azok a horgászok, akik annyit érzékelhettek belőlem, hogy megjelentem, leparkoltam, kiszálltam egy könyv és senki más társaságában, majd egyes-egyedül leheveredtem a fűbe, olvastam, később pedig fogtam magam, és hazamentem. Azt gondolhatták, biztos nincs senkim, aki kijönne velem sétálni vagy beszélgetni.
A sztorit később elmeséltem Szőkefiúnak - magamra nézve gúnyos hangnemben, mert persze meg voltam győződve arról, hogy hibbant vagyok. Aztán mondott valamit, amit még soha senki...
Azt mondta, bátor vagyok.
Mert azok a horgászok nem egy magányos lányt láttak. Azt látták, hogy ez a fiatal lány ki mer ide jönni egy szál magában... egyedül is megállja a helyét... azt csinálja, ami neki jól esik.
Persze naívnak tűnhetek, én mégis elhiszem.
Mert tényleg bátor voltam!
Jobb érzés ez a tudat, mint az, hogy hibbant vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése