öröm

Most szomorúnak illene lennem, de azt hiszem, voltam már emiatt eleget.

Ma este pedig egyébként sem menne. Mert először is napoztam, aminek következtében a két cicim között vicces kis négyzet keletkezett a bikinim díszének köszönhetően. Másodszor... bicikliztem, de nem ám csak úgy lazán! Emelkedőn, nehéz fokozaton, tűző napsütésben! Aztán hazagurultam pirospozsgásan, vizet kortyolgatva, miközben a falubéliek szorgalmasan köszöntöttek, holott nem ismerek senkit a röpke 3 éves ittlakásom óta. És még az a három terepbiciklizős férfiú is pazarolt rám egy sziát, szóval ezennel saját tapasztalatommal is alá tudom támasztani azt, amit eddig csak Naptól hallottam: a biciklisták összetartanak! De folytatva a sort... az is jól esik, mikor teljesen váratlanul kapok egy üzenetet, hogy -idézem- mennyire fantasztikusak a jegyzeteim, és köszönet a közzétételért mindenki nevében. Ez azért tényleg pozitív.

És végül... igazából a bejegyzés időrendben indult, de közben rájöttem, hogy az intenzitás épp ugyanúgy növekedett az estéhez közeledve. Tehát a napom és egyben a közelmúltam fénypontja az volt, mikor önszántából, saját elhatározásából távbeszélgetést kezdeményezett velem az a fiú, akinek tulajdonképpen ez a blog szól. Aki folyton megjelenik kis időre az életemben, majd hónapokra eltűnik.
Megint ráérzett, mikor van rá szükségem...