Kikerülhetetlen kényszer a kiábrándulás?

Naiv kislányként igen jól érezte magát. Nem tudta, hogy naiv. Nem tudta, milyen is a világ. Aztán felnőtt, nővé cseperedett, és égni kezdett az arca jobbról is, balról is. Mintha az élet tenyere folyton ütlegelné. Hiába a fiú, ha más lánya kell neki. Hiába a rokoni szeretet, ha mindenki beteg. S hiába az iskolák, ha munka sincs. Mert jó munka nincs - rossz főnök, áskálódó kollégák, mosolytalan taposómalom. Akkor minek is? Minek is élni? Értelme semmi.

Na de hoppá! Itt egy másik fiú. A férfi, aki számára nincs más lánya. Nincsen ám, csakis Ő, az Egyetlen. Tágra nyílik a lány szeme. Papi elmúlt hetven, néhány nyavalya elnézhető neki, Anyuka meg erős asszony, csak leküzdi azt a lábfájást. És különben is: zsarnoki munkahely? Hát ő ezt nem tűri, tovább fog állni! Eldöntötte.

A mázsás terhek apránként hullanak róla. Most pillekönnyen és gondok nélkül áll a tükör előtt, bámulja, amit lát, és mosolyog. Szép vagyok.