Amit most érzek... talán ezt hívják kapunyitási pániknak...

Hol leszek fél év múlva? Találok munkát? Ha igen, hol? Mit fogok csinálni? Azt, amit szeretek, vagy utálni fogom? Mennyit fogok keresni, elég lesz? Biztos, hogy érteni fogok hozzá? Tudom kezelni a felelősséget?

És ha nem találok munkát? Miből fogok élni? Meddig adjam alább: bármit vállaljak, vagy tartsak ki? Hogy szerepelek majd az állásinterjúkon? Hogy fogom viselni a kudarcot?

Sikeres akarok lenni, ez biztos. Néha el is hiszem, hogy alkalmas vagyok rá, ám amikor jön egy hullámvölgy, legszívesebben visszabújnék a csigaházamba. De azt ugye nem lehet. Azt nem tehetem, hogy vállvonogatva kijelentem, nincs kedvem hozzá / nem értek hozzá, különben holnaptól más ül a helyemen. Meg kell birkózni mindennel, ami szembejön, ha tetszik, ha nem. Ijesztő belegondolni, de ha másnak sikerült, miért pont nekem ne menne?

We will see...