Alaposan belém nevelt szokásom - ugyanis mindennapi veszekedés tárgyát képezte korábban -, hogy iskolából hazatérve az "ünneplő" ruhámat "itthonira" cseréljem. Néhány baleset után, mikor is kedvenc lila nyuszis pulcsimat vagy hímzett virágos nadrágomat sikerült kimoshatatlanra piszkolnom, automatikusan belém nevelődött a dolog. Így alakult ki ruhatáram alapvető két részlege: játszós ruhák és ünneplősök. Utóbbi nem lényeges - amit mindenkinek megmutatok, nyilvánvalóan nem tartalmaz vállalhatatlan darabokat. Na de a játszós szektor! Hajaj! Nem tárnám fel titkaim, csak egyetlenegyet, amiből ez a bejegyzés ihletődött... Mellesleg ebben a darabban ezidáig Anyukám és Kuckó-társaim láthattak, mivel úgy véltem, nekik úgysincs választásuk. Most azonban lelepleződtem: teljes gondatlanságból és figyelmetlenségből nem öltöztem át, mikor Big hozzánk érkezett... nem volt megrökönyödve, hiszen hozzászokott már a számára szokatlan stílusomhoz, ráadásul a fantáziájával sosem volt probléma... ezért inkább át is térnék a másik személyre, akit sikerült meglepnem: a postás. Ha kopogtatnak az ajtón, logikusan nem ölt villámgyorsan új szettet az ember, így hát postássrác csak mosolygott, majd elköszönés gyanánt törpillának nevezett. Vajon mi lehet a ruhadarab? Na vajon mi? Nah? Vajon?

Most figyelj: piii... most figyelj: ...rooos... most figyelj: ...keeer... most figyelj: ...tééész... most figyelj: ...naaad... most figyelj: ...rááág! Bingó! Vizuális típusok előnyben.