Panelban lakni egy dologért biztosan vicces: részesévé válunk legalább három másik lakás életének - egy alattunk, egy felettünk, egy pedig mellettünk. Optimális esetben. Na már most nézzük az én esetemet! Negyedik emeleti lakás a négyemeletes épületben - felső szomszédot tehát nem érdemes keresni (optimális esetben). A szobám alatt egy idős házaspár tengeti mindennapjait határozottan nem hangosan, tehát azon kívül, hogy a lépcsőn felfelé mászva sokezredszer látom az ajtóra vésett nevüket, nem sok információt sikerült összeszednem róluk. Maradt tehát az oldalszomszéd. Hm... Anyukám legjobb tudomása szerint egyedülálló, húszas évei közepén járó fiatalemberről van szó, aki az exe kiköltözése után legényéletre váltott. Az én legjobb tudomásom szerint pedig reggel olyan korán indul dolgozni, hogy konkrétan még senki sem látta, késő este pedig egyszerűen hazaszivárog nesztelenül, észrevétlen (talán el sem megy itthonról, ki tudja?). A kevéske életjel, amiből mégis sejteni vélem, hogy létezik, az a folyamatos, sorozatos, végeláthatatlan és istentelenül hangos tüsszentése. Barátkozásul lemorzézhatnám neki, hogy "egészségedre", de még a végén tüsszenteni is megtanulna csendben. Azt pedig nem szeretném, mert jó hallani, hogy van egy szomszédom, aki mellesleg allergiás. Szóval inkább csak kuncogok tovább.