Sötét van. Meztelen talpamat melengeti a szőnyeg, fenekem átvette a fürdőkád hidegét. Csak ülök, összeroskadva. Ölembe ejtett kezeimre könnycseppek hullanak. Sötét van... Gyűlöletemet és dühömet csitítgatom éppen, mert az eszem tudja... tudja, hogy én az én múltammal nem vethetem az Ő szemére, amit tett... tudja, hogy nincs okom -vagy jogom- haragudni. Valójában csak fáj, Rá nem haragszom. De arra, akivel tette, csak gyűlölettel tudok gondolni! Mert a szívem érzi... érzi azt, amit már öt éve is érzett... érzi, hogy ő az a valaki, aki ott tud ártani nekem, ahol a legjobban fáj; aki ott nehezíti meg az életem, ahol egyébként is a legnehezebb. Meg tudja tenni, ha meg akarja. És ő meg akarja. Öt éve is meg akarta.
És meg is tette...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése