Olyan ez a pesti lakásba visszatérés, mint régen a kincskeresés Mami padlásán. Rácsodálkozom minden, korábban naponta használt tárgyra. Jééé, megvan a fehér vászoncipőm! Dejóóó, el is felejtettem ezt a nadrágot! Kár, hogy ezeket csak magamnak kiáltoztam, ugyanis az első éjszakámat egyedül töltöttem a nagyvárosban. Nem volt jó. Bár legalább ügyesen feltettem a gyönyörűszép függönyeinket -így talán már nem lesz mozifilm a sötétedés utáni életünk-, és könnyes búcsút vettem az összes porcicától, ami a lakásban bárhol is megbújt.
Lassan rá sem ismerni a lakásra. Tiszta. És rend van. Igaz, még érezni az űrt, amit Nap hagyott maga után... de apránként befoltozzuk. Mondjuk kezdve egy vendég-lakótárssal! Az esti borozás melletti kockulás alatti zeneválogatással párhuzamos beszélgetés már kipipálva. Megy ez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése