A lány, akit már háromévesen is ismertem, nem bízik az emberekben. Ezt tudtam.
Ma viszont rezzenéstelen arccal közölte velem, hogy ez alól én sem vagyok kivétel... de persze nem akar megbántani, csak hogy tudjam.
Most már tudom.
Aztán csevegtem vele tovább, meghallgattam az összes problémáját, majd fényképeket gyártottam róla, hogy ezzel is segítsem önéletrajzának megírását és leendő állásának megtalálását.
Persze kaptam hála-fagyit és ezer köszönetet. Mégis...
miért érzem magam haszontalannak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése