És akkor volt ez a tréning...
Boncolgattuk egymást, magunkat, és elemezve lettünk pszichológusok által.
Nah ebben a helyzetben ember legyen a talpán, aki magabiztosságot képes mutatni, miközben egyáltalán nincs rendben önmagával.
És hogy most éljek szociológiai ismereteimmel: ha a kilenc résztvevőt nézzük, és azt elemezzük, ki nem billent ki egyszer sem a magának szánt szerepéből, akkor a csoport 33 %-a tartozna a valóban kiegyensúlyozottak (vagy a nagyon jó színészek) közé. A maradék 67 % a problémás - pszichológiai szempontból mindenképpen.
Ha ezt a csoporton belüli arányt nézem, sem túl rózsás a helyzet, hát még ha arra gondolok, hogy valószínűleg ez a minta nem reprezentatív.
Hányan sertepertélhetnek körülöttünk nap mint nap a határozott és céltudatos ember látszatát keltve, miközben otthon egyedül sírdogálnak a párnácskájukba azon tűnődve, hogy mit is akarok én? jó ez így nekem? miért is vagyok én itt?.
Erősen kétlem, hogy csak kétharmadunknak van bárminemű problémája önmagával. Akkor miért fogy annyi fogyasztószer, hasleszorító bugyi vagy életmódmagazin? Miért járunk tréningekre vagy pszichológushoz? Mert keressük önmagunkat. Keressük a válaszokat...
...ami jó, ha végül megtaláljuk. Baj akkor van, ha mégsem sikerül.
