nemjó. vagy mégis?

Mostanság az orvosi meg a vizsgaidőpontokról szólnak a napjaim. Miattuk nem élhetem az eddig megszokott -vagyis milyen megszokott? nincs is megszokott!- életem. Nem csinálok semmit, csak várok és készülök az épp' soron következő időpontra. Izgalmas.

Pettyhüdt semmittevés, unalom, tanulás, várakozás - de van ám ennek előnye is! Mert ha valamely két pont között sikerül valami olyat csinálnom, ami egyébként, normális életritmusban teljesen banálisnak és semmitmondónak tűnhet, most hirtelen olyan hordereje van, hogy felvillanyozza az egész napom.

Ilyenre gondolok, mint körmeim szépre formázása és festése; fotelben felgyülemlett ruhák összehajtogatása és szekrénybe helyezése; hajam hajszárítóval -ismétlem: HAJSZÁRÍTÓVAL- történő megszárítása. (Nem ám szabad levegőn, kócos végeredménnyel. Neeem. Hajszárítóval. És máris kinézek valahogy.)

És ha sikerül ilyen meg ehhez hasonló hatalmas tetteket véghez vinnem, teljesen büszke vagyok magamra.

Csak azt nem értem, miért nem dicsér meg senki.